Veszélyes természet

A természet számtalan veszélyt rejteget az ember számára. A Mérgező természet című menüpont alatt részletes információk olvashatók a mérgező növényekről és a mérgező anyagok halmozódásáról az élővilágban. A mérgező gombáknak nagy a szakirodalma és a sajtója is, gomba-szakellenőrök, gombavizsgálók működnek, ennek ellenére súlyos gombamérgezések mégis előfordulnak. A Lángoló természet menüpont az embernek nem csak gazdasági károkat okozó, hanem lehetséges közvetlen életveszélyeket is jelentő természetbeni tüzekkel foglalkozik.

A természetben, a természeti területeken, főleg az utakon kívüli terepi közlekedési balesetveszélyek, erdőben többek között különösen vihar esetén a lezuhanó száraz ág és a fakidőlés jelenthetnek további veszélyforrásokat. A téli időszak (havazás, hóakadályok, jegesedés, szélvihar, köd) és az esti órák is fokozzák a veszélyeket.

Minden évszaknak megvannak egyébként a maga veszélyei a természetben, amit a felmelegedés következtében fellépő éghajlatváltozás csak fokoz a minőségi és a mennyiségi szélsőségek növekedésével.

Ugyancsak baleseti veszélyforrások a gazdálkodással (erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás – vadászat, halgazdálkodás, vízgazdálkodás) összefüggő emberi tevékenységek is, részben a helyszínre vagy közelébe érkező természetlátogatók, részben a tevékenységet végzők számára. Utóbbiak esetében azonban kötelező az előírt védőfelszerelés viselése és szabályok betartása.

A közúti közlekedésben gépjármű vaddal történő ütközése szintén komoly veszélyt jelent, aminek megelőzése a vadászatra jogosult, a közútfenntartó és a gépjárművezető közös felelőssége. Évente mintegy 10 ezer ilyen ütközés (nagyvaddal, leggyakrabban őzzel, szarvassal, vaddisznóval történő ütközés, illetve apróvad elütése) fordul elő a hazai utakon. A problémakör jogszabályi alapjai a közúti közlekedésről és a közlekedési igazgatásról szóló jogszabályok, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény, továbbá a Polgári törvénykönyv (lásd Ptk. kártérítésre és fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályait). Ilyen esetben értesíteni kell a rendőrséget és a vadászatra jogosultat. Előfordulhat védett vadon élő állattal történő ütközés, illetve annak elgázolása is, ilyen esetben a működési terület szerinti nemzeti park igazgatóságot kell értesíteni.

A Veszélyes természet című ezen menüpont alatti írás az ember számára veszélyes vadon élő állatokkal foglalkozik hazai viszonyok között.

A házisertés- és a szarvasmarha-állományra veszélyes két fertőző betegség, az afrikai sertéspestis (ASP) és a gümőkór a vadállományban ugyanúgy fertőz. Az ASP témájával a PUSZTULÓ TERMÉSZET menüpont alatti írás foglalkozik, az emberre nagyobb veszélyt jelentő, de a természet pusztulását kevésbé befolyásoló fertőző gümőkorról szóló publikációt pedig itt közöljük. A madárinfluenzát mindkét menüpont témakörében feldolgozzuk. A VESZÉLYES TERMÉSZET alatt foglalkozunk továbbá a hazai vadon élő veszélyes ragadozó emlősökkel és vadfajokkal, veszélyes hüllőkkel (viperák) és veszélyes rovarokkal (darázs, szúnyog, kullancs). A veszélyes állatfajok kereshetők a veszélyes állatfajokról és egyedeik tartásának szabályairól szóló 85/2015. (XII. 17.) FM rendeletben.

Gümőkór

Hazánk szarvasmarha-állománya 1980 óta mentesnek tekinthető a szarvasmarha-gümőkórtól, amelyet 2014-ben az Európai Unió is elismert. Európában jelenleg 12 tagállam rendelkezik hivatalosan elismert „mentes” státusszal, ám az egész kontinensen tapasztalható az újrafertőződő szarvasmarha-állományok számának kismértékű emelkedése. Ennek hátterében a vadállományban előforduló, és egyes területeken egyre nehezebben kezelhető gümőkór-fertőzöttség áll. Hazánkban jelenleg két olyan területet ismerünk, ahol a Mycobacterium (M.) caprae okozta gümőkóros fertőzöttség folyamatosan kimutatható a vadállományból: a Dunazug-hegység és a Dél-Dunántúl, azon belül is elsősorban a Zselic.

A kórokozó vadállományban is bizonyított jelenléte ellenére következetes, az állategészségügyi hatóság által irányított, a gümőkór rezervoár fajokat vizsgáló, átfogó monitoring rendszert kevés európai ország működtet. Hazánkban a volt MGSZH Központ által 2010-ben kiadott szakmai útmutató írja elő a vaddisznó-állomány folyamatos vizsgálatát, a megyénkénti vaddisznó-populáció átlagos sűrűsége alapján meghatározott mintaszámokkal. Továbbra sem ismert azonban, hogy a hazai természeti környezetben mely fajok válhatnak a fertőzöttség fenntartóivá, illetve mely fajok lehetnek alkalmasak a járványtani helyzet monitorozására.

Bár a vadállomány gümőkóros fertőzöttsége elhanyagolható élelmiszerlánc-biztonsági kockázatot jelent a vadhúsfogyasztók számára, de a legeltetett állatállományokat érintő járványtani kockázat, illetve az ezen át ható, közvetett élelmiszerlánc-kockázat miatt szükséges nyomon követni a vadállományban zajló járványokat. Emellett nem képzelhető el hatékony védekezési stratégia kidolgozása megfelelő adatgyűjtés nélkül, aminek alapját képezheti a vadpopulációk rendszeres, átfogó vizsgálata.

A gümőkór vadpopulációkban való megtelepedésének okaira az egyes esetek elemzése kapcsán következtethetünk. A legtöbb esetben egyértelműen azonosítható az emberi környezet-átalakító tevékenység és az ennek következtében kialakult biodiverzitás-veszteség hatása. A brit, az észak-amerikai és az afrikai járványok létrejöttében a dinamikusan növekvő emberi populáció hatolt be a később rezervoárrá váló fajok élőhelyeire; ahol a háziállatokkal zsúfolt mezőgazdasági ökoszisztémához legjobban alkalmazkodó vadfajok populációi egyeduralkodóvá váltak a módosult niche-ben. A háziállatok és a későbbi rezervoárfajok élőhelyei fedésbe kerültek, ami lehetővé tette a közvetlen és közvetett kontaktusok létrejöttét, a fertőzés átadását mindkét irányba.

Az európai patás nagyvad-populációk az intenzív vadászati kezelés, a kiegészítő takarmányozás, mesterséges itatás, bekerítés és vadtelepítés, a nagyragadozók visszaszorítása következtében a legeltetett háziállat-állományokhoz hasonló szerkezetűvé váltak, hozzájárulva környezetük biodiverzitás-veszteségéhez. A járványvédelem azonban lényegesen nehezebb, tekintettel arra, hogy a vad táplálkozása, szaporodása, mozgása, sőt állománynagysága az ember által kevéssé befolyásolható. Ugyanakkor ezek az állatfajok nagyon jól tűrik az ember jelenlétét, kihasználják az emberi környezet nyújtotta lehetőségeket, pl. a mezőgazdasági kultúrákban hozzáférhető táplálékbőséget állományuk növelésére.

A közvetlen emberi hatáson túl, az utóbbi évtizedekben számolnunk kell egy közvetett hatással is. Az évi középhőmérséklet növekedésével megváltozott az erdei életközösségek működése is. Az egyébként lassú fejlődésű, makktermést adó faállományok (európai bükk, Fagus sylvatica és tölgy-fajok, Quercus spp.) növekedése felgyorsult, így korábban érik el a termőképes kort, illetve gyakoribbá váltak a jó makkhozamú évek. Ez utóbbi jelenséghez a – szintén emberi hatásra bekövetkező – légköri nitrogénszint emelkedés is hozzájárul. Az említett fafajok mind termésükkel, mind vegetatív részeikkel jelentős mértékben hozzájárulnak az európai patás nagyvadfajok táplálékbázisához, ezen keresztül pedig populációik fennmaradásához, növekedéséhez. A klíma melegedésének másik hatása a vadállományban a szaporulat felnevelési biztonságának fokozódása, így az utódállomány nagyobb arányú túlélése.

A vaddisznó- és gímszarvas-állományokban tapasztalható gümőkór fertőzöttségi arányról a jelenleg elfogadott nézet az, hogy az elsősorban a populáció sűrűségétől függ. Az intenzív vadgazdálkodási kezelésből adódó hatások, így az etető- és itatóhelyek körüli átmeneti csoportosulás, illetve minden egyéb, csoportosulást előidéző tényező jelentős mértékben megnöveli a fertőző találkozások számát. Az egyes nagyvad-populációkban megfigyelhető, a vadászati kezelés hatására bekövetkező beltenyésztési leromlás mind a fertőződés valószínűségét, mind a kórlefolyást kedvezőtlenül befolyásolja, így ez a jelenség is hozzájárul az intenzíven tartott állományok fertőzésfenntartó szerepéhez.

A patás nagyvad-populációkban előforduló egyéb betegségek szintén befolyásolhatják a gümőkóros fertőzés megeredését és lefolyását is. Az afrikai kafferbivalyokban végzett vizsgálatok szerint a makroparazitákkal (gyomor-bélférgekkel) is fertőzött gümőkóros egyedek mortalitása jelentősen megnő. A parazitózisok e látszólagos negatív hatása a populáció szempontjából kedvező, mert éppen a gümőkórral fertőzött egyedek elhullása a legnagyobb mértékű. Ez a jelenség az ökológiai interferencia: az egyik kórokozóval való fertőződés elvonja az egyedet a másik kórokozó iránt fogékony egyedek csoportjából, ezzel csökkentve az állományon belüli terjedés valószínűségét. Nem egyértelmű azonban ez az előny a teljes ökoszisztéma szempontjából. Az ökológiai interferencia révén a gazdapopulációból kieső egyedek fertőzésközvetítő szerepe megmaradhat a dögevő szervezetek, illetve a beteg egyedeket fogyasztó ragadozók irányában.

A nagy sűrűségben tartott, az ember által szabályozott ivar- és korösszetételű állományokban megnőhet a stressz immunszuppresszív szerepe, amelyet tovább mélyíthet az emberi környezettel való folyamatos érintkezés, ezáltal egyes egyedek, úgynevezett szuperürítőkké válnak és hozzájárulnak mind az állományon belüli, mind a fajok közötti terjedéshez.

A sűrű vadpopulációk környezetében élő lebontó szervezetek – amelyek az elpusztult növényi és állati maradványok szerves anyagait egyszerűbb anyagokká alakítják, ilyenek pl. a földigiliszták, ganajtúró bogarak – felvehetik és átmenetileg akkumulálhatják az életképes baktériumokat. Mind a földigiliszták, mind pedig a bogarak lárvái jelentős összetevői a vaddisznó és a borz táplálékának, így esetleges fertőzésközvetítő szerepükkel számolni kell. Különösen ott, ahol magasabb a talaj szervesanyag-tartalma, így intenzíven tartott állatállomány, vagy intenzív művelésű mezőgazdasági kultúrák környezetében számítani lehet nagyobb mértékű előfordulásukra.

A vadállományban előforduló gümőkór járványtanával foglalkozó európai kutatók megegyeznek abban, hogy a teljes mentesség nem elérhető cél, ugyanakkor a betegség folyamatos jelenléte veszélyezteti a háziállat-állományokban zajló védekezési programok sikerét. A tényleges és a potenciális rezervoárfajok ökológiájának, a fertőződés dinamikájának megismerése elengedhetetlenül fontos a megfelelő védekezési programok kidolgozásához. Mindenhol alkalmazható, egységes módszertan nincs, mert minden ökoszisztémában más-más összefüggések irányítják a rezervoár működését.

2019. május, Dr. Csivincsik Ágnes