Erről-arról

A VADKÁR

Az 1990-es évek nagy államigazgatási feladata volt évekig tartó munkával

a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.),

az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény (Evt.), továbbá

a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) tervezetének előkészítése.

A Tvt. előkészítéséért az akkori Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM), az Evt. és a Vtv. tervezetének előkészítéséért pedig a Földművelésügyi Minisztérium volt a felelős a tárcaközi együttműködések mellett. A három törvényt az Országgyűlés egy törvénycsomagban fogadta el 1996-ban, legkedvezőbb szavazati aránnyal a Tvt.-t.

Az eltelt két évtized alatt természetesen történtek törvénymódosítások mindhárom törvény esetében, sőt:

2009-ben új erdőtörvény született (2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról), amelynek 2017. évi jelentős átfogó módosítása szeptember 1-jén lép hatályba,

a Vtv. pedig 2015-2017-ben esett át négyütemű átfogó módosításon.

Vannak emlékeim a több mint két évtizeddel ezelőtti múltról, a korábbiakról és a későbbiekről is, de a vadkár kérdésének kifejtését kaptam egyesületi feladatként.

Kőhalmy Tamás egykor a Zirci Erdészet műszaki vezetője volt, jómagam pedig abban az időben az Erdészetnél a Soproni Erdészeti Technikum erdészgyakornoka (1961/62). Tisztelője voltam és emlékezzünk arra, hogy legendás hírű vadászati szakemberünk a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Vadgazdálkodási Tanszékének volt a vezetője mintegy 20 évig. Prof. Dr. Kőhalmy Tamás, DrSc. a Vtv. előkészítése keretében fogalmazta meg a vadkár fogalmát a következőként:

Vadkár„A vadkár a céltudatos emberi tevékenységgel létrehozott emberi javakban a vad által okozott mennyiségi és minőségi értékromlás.”

Ez a legáltalánosabb, vitákat kiváltó kiinduló szakmai meghatározás volt, amit a jogalkotó is alapul vett a vadkár 1996. évi törvényi fogalmának megalkotása és szabályozása során.

.

(Fotó: Varga Zoltán)

A Vtv. 2015. évi módosítása után lássuk mi is az a vadkár 2017-től!

A Vtv. 75. § (2) bekezdése szerint vadkárnak minősül

a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá

az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben

okozott kár tíz százalékot meghaladó része.

A (4) bekezdés szerint nem tekinthető vadkárnak, és így a vadkár számításánál nem vehető figyelembe a megújuló természeti erőforrásnak és nemzeti vagyonnak minősülő vadállomány életfeltételeinek kielégítésére szolgáló természetes önfenntartási érték, ami 2017 előtt 5 % volt, 2017-től pedig a fent szereplő 10 %.

A (3) bekezdés azonban kimondja, hogy ha a vadászatra jogosult a jóváhagyott éves vadgazdálkodási tervben a gímszarvasra és a vaddisznóra előírt elejtési tervszámokat nem teljesíti, akkor a következő vadászati évben a bekövetkezett vadkár teljes egészében a vadászatra jogosultat terheli.

Az (1) és az (5) bekezdés alapján a vadászatra jogosult a Vtv.-ben foglaltak alapján köteles vadkárt a károsultnak megtéríteni. A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vadfajjal vadgazdálkodási tevékenységet folytat és annak vadászatára jogosult, valamint akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetve akinek vadászterületéről a vad kiváltott.

A Vtv. 75/A. § A vadászható állat által okozott kár cím alatt előírja, hogy a vadászatra jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni azzal, hogy a vadászatra jogosult ellenőrzési körén kívül eső oknak a vadászati jog gyakorlásán és a vadgazdálkodási tevékenység folytatásán kívül eső okot kell tekinteni. A vadászható állat által okozott kárért való felelősség és a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség találkozása esetén a Polgári Törvénykönyvnek a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Felelősség az állatok károkozásáért című LXXIV. Fejezetének 6:563. §-a  foglalkozik a vadászható állat által okozott kárért való felelősséggel, a Felelősség fokozott veszéllyel járó tevékenységért című LXVIII. Fejezetének 6:535 – 6:539. §-ai pedig a veszélyes üzemi felelősséggel, a károsulti közrehatás szabályaival és a veszélyes üzemek találkozásával.

VadriasztóA vadkár az egyik legjelentősebb konfliktusforrás a vadgazdálkodók – vadászok és a földhasználók között. A vadászatra jogosult kár megelőzésével kapcsolatos kötelezettségeit a Vtv. 78. §-a írja elő, a földhasználó kötelezettségeit pedig a 79. §. A károk megelőzése, elhárítása vagy csökkentése érdekében a törvényi előírások betartásán alapuló korrekt együttműködés szükséges. A kár megállapítását a Vtv. 81. és 81/A. §-ai szabályozzák, a vadkár pénzügyi fedezetét a 81/B. §.

(A képen: elektromos vadriasztó)

Az érintett felek (károsult és kárért felelős személy) közötti egyezség hiányában, kérelem esetén a károkozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője folytat le egyezség létrehozására irányuló kárfelmérési eljárást kárszakértő bevonásával. Egyezség esetén a jegyző azt határozatba foglalja és jóváhagyja. Ha viszont a felek között nem jött létre egyezség vagy az nem hagyható jóvá, a jegyző az eljárást megszünteti. Jogerőre emelkedés után a károsult bíróságtól kérheti kárának megtérítését. Minden esetben határidőket ír elő a Vtv., amelyek be nem tartása jogvesztő.

A teljesség kedvéért van még vadászati kár és a vadban okozott kár.

A vadászati kár a vadászterületen a vadászati jog gyakorlásában részt vevő személyek által a mezőgazdasági terményekben, termesztett növényállományokban a vetéstől a betakarításig, az erdőben, a védett természeti értékekben, a vizek halállományában, a szőlőben, valamint a gyümölcsösben másnak okozott kár, amit a vadászatra jogosult köteles megtéríteni (Vtv. 76. §).

A vadban okozott kárt (a vad elpusztításával okozott kárt) a Vtv. 77. § szabályozza a következőként:

aki a vad elpusztításával, befogásával, zavarásával, vagy bizonyíthatóan erre irányuló kísérletével a vadászatra jogosultat a vadászati jog gyakorlásában akadályozza, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni.

Megjegyzés

A vad fogalma a hazai jogban a vadászható állatfajokat és azok egyedeit jelenti, így a vadkár a vadászható állatok által okozott kár. Teljesen más kérdés ezért a védett és az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős vadon élő állatok kártétele, amely problémakört a Tvt. 74. §-a, valamint a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet 4/A. §-a szabályozza.

Dr. Temesi Géza

 

REPÜLŐ PATKÁNYOK…

…..hangzott el korábban egy rádióműsorban, de másutt is megjelent már a jelzős, megbélyegzőnek szánt állatnév. Ez a környezetvédelmi téma legfeljebb annyiban lehet a természetvédelmet (madárvédelmet) érintő kérdés is, hogy jellemzően emberi környezetben ugyan, de szabadon élő, nem tenyésztett állatfajról van szó. Szeretik vagy utálják, nem nevezik természeti értéknek, nincs semmiféle természetvédelmi besorolása és oltalma, de „Isten világának teremtménye”, az emberi környezet, az élővilág (mint környezeti elem) része a városokban sok kárt okozó nagy létszámú, túlszaporodott galamb is. A szirti galamb háziasított változatának, a házigalambnak az elvadult alakjáról, a parlagi galambról van szó (nevezik városi galambnak is). A galamb háziasítása egyébként kb. 5.000 évvel ezelőtti történet. A városi galamb szennyezésével és más módon is gyakran mérhetetlen károkat okoz az épületeken, az építményeken, szobrokon, a műemlékeken, nemzeti kincseinken, a műszaki létesítményeken, közterületeken egyaránt. Egyetlen ellensége a házimacska.

Rádióriport keretében egy madarász szakember is kifejtette már a kérdésben álláspontját. Hozzászólásának lényege az volt, hogy más is szennyez, például a közlekedés, ahhoz képest a galambok szennyezése elhanyagolható, és az etetésük sem probléma, mert élelmiszer-szükségletüknek csak töredékét jelenti az idősek és mások általi etetgetés.

Ez tipikus és gyakran tapasztalható magyaros és szűklátókörű hozzáállás egy problémához, hogy igaz ugyan a károkozás, de más meg másféle kárt okoz, vagy másfajta tevékenységgel okozza ugyanazt vagy még nagyobb kárt. Amikor a természetben a zavaró kutyás a kerékpárosra, a bringás a lovasokra, a lovasok a terepmotorosokra, ők meg a szemetelőkre, illegális hulladéklerakókra mutogatnak, hogy a másik.….

A galamb és a galambürülék szennyez, károsít, fertőzhet, betegséget terjeszthet, igaz hogy más is, de a galamb is, maradjunk ennyiben! Tessék egy kicsit körülnézni fővárosunk egyes kerületeiben, pályaudvarainkon és a vidéki nagyvárosokban! A galambetetés pedig kenyérrel, ezzel-azzal a madárnak sem jó, és ha kevés is, az odaszokásukat és végül a szaporodásukat azonban elősegíti.

Előszeretettel szállnak be a galambok a lakótelepi erkélyekre, háztetőkre, esőcsatornába, ahol fészket is raknak, savas ürülékükkel teleszennyezik, károsítják az épületeket, és mintegy tízféle emberre veszélyes betegséget terjeszthetnek. Az erkélyeket speciális hálóval lehet csak hatékonyan védeni ellenük, lásd: http://www.galambgabi.hu/galambosgabi-elerhetosegek.html.

A problémát kezelni kell, ebben szerepe lehet az önkormányzati, az egészségügyi, az állatvédelmi és a környezetvédelmi szerveknek, szervezeteknek egyaránt. Intézkedéseket nem tapasztalunk, talán a jogszabályi alapok sem megfelelőek, az emberi hozzáállás pedig kritikán aluli nem csak nálunk, de számos más országban, neves külföldi városokban is.

Lássunk egy részletes publikációt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől: http://www.mme.hu/parlagi_galambok.

Minden vélemény számít!